Most sokan azt fogjátok gondolni, hogy nem vagyok éppen szavatartó emberke, azonban az előző szezont lezáró fejezett helyett/előtt egy sokkal érdekesebb dolgot osztok meg veletek:
Gondolom kevesen tudjátok, hogy kis országunknak is van ám színvonalas kosrasas magazinja. Ez a mostani már a 3. a sorban köszönhetően az elődők becsődölésének:S Tudom, ez nem hagzik túl jól, viszont a dolog pozitív oldala, hogy van néhány olyan ember aki nem adja fel a sportág népszerűsítését. Az első újság Kosárlabda Magazin néven futott még 1999-2001 között. Mivel ekkor még nem érdeklődtem intenzíven a játék iránt így fogalmam sincs milyen is lehetett. Utódjaként került forgalomba a Magyar Bascat mi vmikor tavaly szűnt meg. Maga az újság nagyon jó volt az NBA mellett a hazai és a nemzetközi kosárlabdával is rendszerint foglalkozott. Sajnos az ára évről évre nőtt így én is egyre ritkábban vettem. Mint előbb kiderült ezzel nem voltam egyedül. Idén július közepén pedig megjelnt a jogutód Basket Kosárlabda Magazin néven. Az ára nem mérséklődött de legalább nem dárgult, valamint jó elosztásban követi az elődöt. A különbség csak annyi, hogy ezentúl 2havonta jelenik majd meg. Nos ennek a magazinnak az előszavából szeretnék kiragadni egy rövidke idézetet:
"mi köze a zenélésnek a kosárlabdához? Látszatra semmi, de ha csak kicsit is belegondolunk, nagyon is sok. A zene a hangzás harmóniáját hivatott kifejezni, míg a kosárlabdát nevezhetjük minden sportágak legharmónikusabbjának, beleértve az egyén által végrehajtottt különleges koordinációt igénylő mozgássorozatokat és a csapatjáték összhangjához szükséges finomhangolásokat is. További azonosság, hogy magas szinten művelve mindkettő kiválóan alkalmas a közönség szórakoztatására és az emberi lélek legrejtetteb zugainak megérintésésre, netán feltárására."
Őszintén remélem, hogy sikeres lesz az újság és sok érdekes új információval leszünk gazdagabbak!
bővebb info: www.basket.hu
Utolsó kommentek