Megint elég régóta nem írtam úgy érzem most eljött az ideje. A legutóbbi bejegyzésem óta már voltam Karcagon Lacásbarátomnál, akinek amúgy még a blogját is hirdetem itt és már a szobám is majdnem kész a felújítás után. Tehát most már maximum a némettanulás vonhatja el az időd a blogírástól na meg az, hogy feliratot próbálok fordítani a Bostoni halottkémek című sorozathoz.
Úgy emlékszem a 2. részben a játékos cseréket taglaltam, elérkeztünk tehát az alapszakasz utolsó 1,5 hónapjához.
Keleten nem alakultak ki túlzottan nagy csatározások a rájátszás helyiért egyedül a 8. egyben legutolsó volt kiadó. Ennek elérésére főként az Atlanta és az Indiana csapatának volt reális esélye a Chicagonak már inkább csak matematikai. Végül az Atlantának sikerült megcsípnie, így hosszú idő után most ismét tiszteletét tehette a kieséses szakaszban.
Nyugaton viszont már egész más volt a helyzet: itt már a biztosan play off-ba jutott csapatok ádáz küzdelmet folytattak a helyekért és a pályaelőnyért. A konferencia elsőség a LA. Lakers , a New Orleans és a San Antonio között dőlt el, végül az arany lilák (Lakers) javára. Ezzel Bryanték O'Neal távozása óta először nyertek főcsoportot. A 8. helyért itt is két csapat szállt ringbe a Golden State és a Denver. Végül az utóbbinak sikerült elég győzelemt összeszedni a bejutáshoz. Tény, hogy az utóbbi években a nyugati parti csapatok eléggé megerősödtek és elhúztak a keletiektől. Mi sem tükrözi ezt jobban, mint hogy a Denver az 50 győzelmével keleten simán 4. lehett volna.
Most pedig lássuk kinek mennyi győzelmet sikerült összegyűjtenie a szezon során: (csak az első 8 mind2 oldalon)
Kelet:
1. Boston Celtics 66-16
2. Detroit Pistons 59-23
3. Orlando Magic 52-30
4. Cleveland Cavaliers 45-37
5. Washington Wizards 43-39
6. Toronto Raptors 41-41
7. Philadelphia 76ers 40-42
8. Atlanta Hawks 37-45
Nyugat:
1. L.A. Lakers 57-25
2. New Orleans Hornets 56-26
3. San Antonio Spurs 56-26
4. Utah Jazz 54-28
5. Houston Rockets 55-27
6. Phoneix Suns 55-27
7. Dallas Mavericks 51-31
8. Denver Nuggets 50-32
Azt hiszem meglepetések mindkét oldalon akadnak, kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Kellemes meglepetés keleten a Philadelphia jó szereplése annak ellenére, hogy nem sikerült pozitív mérleget elérniük. A Hawks csak az idén a szokásosnál is gyengébb keleti csoportnak köszönheti, hogy bejutott. Ide sorolnám még a Bostont is, bár Garnett és Allen megszerzésével ez sokaknak nem tűnhet annak, viszont az előző szezonban csak 25 győzelmük volt. Számomra negatívum a Cleveland teljesítménye, bár a 4. helyet így is hozták, ebben az évben nem nagyon ment a játék. Joggal vártam volna idén is legalább 50 győzelmet. Nyugaton a pozitívumok halmazába tartozik a Lakers a Hornets és a Houston teljesítménye. A Rakéták pl tök kieső helyről produkáltak egy 22-es győzelmi sorozatot (Yao nélül) és így jutottak az 5. helyig. Negatív meglepetés a tavaly még ligagyőztes Dallas bukdácsolása valamint a Phoneix 6. helye. A Denver meg egy egész sztárhadsereggel (Iverson, Anthony, Camby, Martin) és borzalmas védekezéssel örülhet, hogy legalább eljutott a rájátszásig.
Ezzel le is zárnám az alapszakaszt a következő részben a rájátszásról olvashattok.
Utolsó kommentek